amerikai bankok

A négy legnagyobb bankból három a panaszlista élén is szerepel

A Citigroup, a Wells Fargo és a Bank of America is szerepeltek annak a listának az élén, amelyen azok a bankok álltak, amelyekkel kapcsolatban a legtöbb fogyasztóvédelmi panasz érkezett be az egyik amerikai pénzügyi felügyeleti szervhez.

Váratlan fordulatot vett az USA és az EU közt dúló bankháború

Az Egyesült Államok bankjai arra figyelmeztetik az Európai Unió felügyeleti szerveit, hogy nem fognak tudni megfelelni az elvárásuknak, amely szerint európai holdingcég alá kellene rendelniük a helyi érdekeltségeiket, mivel ez összeférhetetlen az amerikai szabályokkal.

Lassan húsz éve nem láttunk ilyen szép számokat a bankoktól

Az Egyesült Államok bankjainak nettó bevétele 5,2 milliárd dollárral, azaz 12,9 százalékkal nőtt a tavalyi harmadik negyedéves adatokhoz képest, az amerikai betétbiztosító (FDIC) szerint ezt többek közt annak lehet köszönni, hogy a bajban lévő hitelintézetek száma csökkent.

Jobban bízunk a bankokban, mint a politikusokban

Jó hír lehet a bankoknak, hogy többen bíznak bennük, mint a kongresszusban, vagy a médiában, rossz hír viszont, hogy ez még mindig nem túl nagy arány.

Évente több milliárdot visz haza a 10 legjobban kereső bankár

A legjobban kereső amerikai bankár több mint 5 milliárd forintnak megfelelő fizetést vitt haza tavaly, ironikus módon ráadásul pont egy olyan cég vezetőjéről van szó, ahol most pattant ki az elmúlt évek egyik legnagyobb bankbotránya. A JP Morgan vezetői is előkelő helyen szerepelnek a tavaly legnagyobb fizetést hazavivő, S&P 500-tag bankok listáján; a cég üzletágvezetői többet keresnek, mint egyes konkurens pénzintézeteik vezérigazgatói. A USA Today összeszedte a tavaly legtöbb fizetést és bónuszt hazavivő bankárok listáját (részvénypaketteket nem számítva), átlagosan egyébként 8 millió dolláros (azaz körülbelül 2,2 milliárd forintos) fizetéssel gazdagodhattak az S&P bankjainak vezérigazgatói tavaly.

Összefognak a bankok és hatalmas pert akaszthatnak a Fed nyakába

A legnagyobb amerikai bankokat tömörítő érdekképviseleti csoport kiadott egy elemzést, amelynek az a konklúziója, hogy a Federal Reserve illegálisan járt el a bankokon végzett stressztesztjei során, ami a legújabb bizonyítéka annak, hogy a bankszektor egy hatalmas pert tervez a felügyelet nyakába varrni.

Az amerikai bankokat veszélyezteti a brit kilépés

A legnagyobb amerikai bankoknak jelentős pénzügyi kitettségük van az Egyesült Királyságban és mind a betéteik, mind pedig a hiteleik veszélybe kerülhetnek a múlt hónapban megszületett döntés miatt, amely alapján a britek elhagyják az Európai Uniót - írja a USA Today.

Meg sem karcolja az európai káosz a tengerentúl bankjait

Richard Bove, neves amerikai bankelemző nem érti, hogy miért kezdték el dobálni az amerikai bankok részvényeit a befektetők a pénteki kereskedésben - írja a CNBC. Szerinte ugyanis az Európai Unió problémái szinte egyáltalán nem fogják érinteni az amerikai pénzintézetek működését.

Felkészültek a bankok egy nagyobb válságra

Az amerikai bankok egyre stabilabbnak tűnnek az éves felügyeleti stressztesztek alapján, hiába variálja folyamatosan a Fed azokat világvége-forgatókönyveket, amelyekkel a bankoknak meg kell birkózniuk - írja a Reuters.

Bankválságot robbanthatnak ki a britek

Az elmúlt napokban jelentősen megviselte a banki részvényeket a befektetők Brexittől való félelme, viszont ha valóban a kilépés mellett döntenek a britek jövő héten, a pénzügyi központnak számító Londonban székelő bankok elvesztik az EU-s útlevelüket és így az unió pénzügyi szektorának körülbelül egynegyede is leválik a szigetországgal együtt. Többen emiatt 10-20 százalékos banki részvényárfolyam-esést várnak, de van, aki teljes tőkepiaci összeomlást és válságot vizionál, ezért az amerikai bankok, az EKB és a brit jegybank is gőzerővel készül arra, hogy a katasztrófának elejét vegyék; a kereskedelmi bankok az EU-s kampányt támogatják, a jegybankok pedig a pénzcsapot egyenesen pénzágyúvá akarják alakítani.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.